Szél fújta a sivatag homokját. A tűző napsütésben gyakran lángra gyulladt néhány félig-meddig árnyékban fekvő fa. Ugyan így történt akkor is, amikor egy külföldről idetévedt boszorkány sámán arra járt. Látta, hogy ég a fa, de nem törődött vele, csak ment tovább mellette.

A tűz a széltől hirtelen nagyobb lángra kapott, a fa az elégett gyökerei miatt kidőlt, és a sámánra borult, majd az rögtön meg is gyulladt. Elejtette varázsitalait, a fiolák szétfolytak, a homokban zöldes-pirosos nyomot hagyva.

Beszivárgott a talajba és összekeveredtek a különböző mérgek, gyógyitalok. A sámán az égő testével beszaladt a szurdokba, de teste elégett.

Másnap földszellemek találták meg az égett testét. Sose láttak azelőtt égett testet, megtetszett nekik, Istenüknek vélték és áldozati kereszteket feszítettek tiszteletére, szerte a labirintusszerű szurdokban. Nem sejtették mit csinálnak.

A harmadik napon a gonosz lélek megszállta ezeket a kereszteket, a tetejükre helyezett koponyák szemei tűzben égtek, majd a föld alól előtört egy majdnem három méteres szörny. Kezei tűzben égtek, arca a sámán vonásait örökölte.

Kétségtelen, a sámán éledt újjá, hatalmas varázslati képességekkel. Azóta a Downhangtől délre él, az árnyékot nyújtó labirintusszerű dombok között.

Azonban a szétfolyt varázsitalai már egészen a föld mélyére terjedtek.

A kavicsra egy halott kereskedő lelke szállt rá. A sámán tudta nélkül keltette életre legfőbb ellenségét, a kereskedőlelkű kőszörnyet, amivel azóta is háborúban állnak.

A hyeongcheonok azóta is bosszút állnak mindenkin, akik karaván visznek Downhangből Hotan felé.