A két vadász a teljes biztonságot ígérő kikötő felé közeledett, bár még akadt, mi az útjukba állhatott. Nem sejtették, hogy a tolvajok, nem messze a nyomukban járnak. Csakis a cél lebegett előttük.

Merupuri és Freeztime utolérte a többieket, akik még nem váltak szét. Tizükből ketten a holtszurdokon át indultak, de a többiek a sötét rablók felé mentek. Az egyik fára ki volt szúrva egy térkép.

Attyla oda is ment hozzá, hogy leakassza. Letépte, majd a kezébe vette a kissé elsárgult papírdarabot.

- Ez egy kincses térkép! Ráadásul itt mutatja nem messze. Meg kell keresnünk. – mondta Attíla.

- De hát a nefrittel mi lesz? Hagyjuk elmenni a vadászokat? - Azt nem hagyhatjuk – mondták egyértelműen a többiek.

- Ti menjetek a kincsért, én nem árulom el Cathrinet. – vágott közbe ThiefSoldier.

Majd a hét tolvaj útnak indult a rablók kiszáradt vízgyűjtője felé, ahová a térkép mutatta, ThiefSoldier futó léptekkel haladt vissza, a holtszurdok sötét átjárója felé.

- Álljatok meg! – utasította a többieket Attyla, átérve a méh-szoroson. –. Vigyáznunk kell, mert a sötét rablók földjén még nálunk is gonoszabb és furcsa lényekkel találkozhatunk. Nem érdekel a nefrit. Ha van elég kincsünk saját birodalmat is építhetünk, és akkor Cathrine behódolhat alattunk. – kacagott gonoszságán Attyla.

- Miért álltál meg? – kérdezte Freeztime.

- Nem messze járunk. Valahol innentől kell 300 lépést megtenni. – majd szétnézett. – Oda! A két fa közé! -  rábökött magabiztosan a térképre, hogy megmutassa a többieknek is.

(folytatása következik)