- … 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1. Itt vagyunk! – Attyla ismét a térképre nézett, és nagyjából behatárolta, hogy sikeresen számolta-e ki a lépéseit.

Lent álltak a sötét rablók medencéjének mélyén.

- Kéne szereznünk ásókat! – mondta Freeztime.

- De itt állunk a világ végén, honnan hozzunk? – kapta is a választ az egyik lelkes tolvajtól.

- Csend legyen. Kezdjünk el kézzel és fegyverrel kaparni! – utasította Attyla.

Majd mindenki eleget is tett kérésének, ki a fegyverével döngölte a talajt, ki a kezével kaparta ki a kemény, száraz földet.

Eltartott egy ideig, amire bármire rábukkanhattak volna, de hirtelen valami neszre csapták fel a fejüket.

Vagy száz sötét rabló közeledett feléjük, rosszallóan nézve, ahogyan a kincset keresik.

- Itt gond lesz. – suttogta Elassar társainak.

- Hívjátok Uruchit! Majd ő megbünteti az idegeneket! – mondta nyers, dermesztő hangon, az egyik rabló.

E közben NightHunter és Leon elérte a kikötőt, a nefrit biztonságos útban tudhatta magát, a két tolvaj, aki üldözte őket, még korántsem érte utol őket.

Hotan kertjébe érve bámulatos látvány tárult a vadászok szeme elé, a frissen vágott fű illata rögtön megcsapta az orrukat, az égen szivárványt láttak, a pálmafákról még csöpögött a víz. Már nem kellett sok, hogy a városba érjenek.

(folytatása következik)