Létezik egy Kínától távoli kultúra. Az utat e kultúra felé, csupán egy hegység töri meg, amelyet eddig áthatolhatatlannak tartottak. Felderítő csapatok százai indultak már el arra, de feleslegesen, mivel a Karakoram jégmezőjén szinte mind pusztulásnak ítéltetett.

Az idő múlásával akadt olyan utazó, aki túlélte a fagyos viharokat, és menekülni tudott Isyutaru, és el is jutott a hegygerincig, de ott csalódniuk kellett, hiszen egy hatalmas szakadék várta őket. Kínai tudósok, feltalálók kísérletei, mind, mind kuradcba fulladtak, mikor azon próbálkoztak, hogyan juthatnának át a hegységen, mit rejthet az élet azon túl.

Évszázadok elteltével, ismereteik akkori teljességével egy légballont építettek, hogy átrepüljenek a szakadék felett. Önkénteseket kerestek, akik vállalkoztak a kockázatos feladatra. A küldetésre végül öt kereskedő jelentkezett.

Hotan déli kertjéből indították útra őket, a ballon fel is emelkedett, amilyen magasra csak tudott, bőven a fák fölé. Kedvező volt a széljárás, nem kellett sokat várniuk, hogy irányba álljanak.

A magasból lenézve bámulatos látvány tárult eléjük, a Pókok erdejében csak apró mozgó pöttyöket láttak, az alatta lévő befagyott tavon a magasból pedig nyugalom látszódott. Átérve a hegygerincen, a szakadék felett egy madár belerepült a léggömbbe, és kilyukasztotta azt. A kereskedők léggömböstül zuhantak lefelé, büszkén magukra tekintve várták a halált, hogy ők legalább tettek valamit az átjutásért, a nevük biztosan belekerül majd a könyvekbe. Jobbra-balra szállingózott velük a ballon, nem tudták mikor reped szét teljesen a vászon fala, amikor a távolban megpillantottak egy hatalmas madarat, egy furcsa öltözetű férfival a hátán. A madár a ballon fölé repült, lábával belekapaszkodott, majd szárnyaival erőteljesen csapdosni kezdett. A kereskedők csodát látva tekintették a vörös szárnyast. Az átrepítette őket a szakadékon, majd letette őket egy erdő szélén. Kiszálltak a kosárból a felfedezők, de még ki kellett mászniuk a ponyva alól is. Puha, friss fű illatát érezték, mintha csak Hotan kertjének friss pázsitját szaglálnák. Hátuk mögött a szakadékott látták, de most az új, a másik oldalról szemlélve. Nem tudtak mást csinálni, útnak indultak, majd hamar egy kitaposott ösvényt találtak, azon folytatták útjukat. Nem kellett sok utat megtenniük, egy elágazódáshoz értek. Az elágazásban az utazókat két tábla segítette a tájékozódásban. Jobbra Samarkandba, egyenesen pedig Constantinopleba lehetett eljutni. A kereskedők egyértelműen a jobbra vezető uat szavaták meg. Az út északra vezetett. Néhány óra gyalogút után egy barlanghoz értek. Óvatosan bemerészkedtek, kíváncsiságuk hajtotta őket. Nem tudták mire vállalkoznak.

Nem telt bele sok időbe, amire a barlang végén fényt láttak beszűrődni. Amilyen gyorsan csak bírtak, kifutottak a szabadba, ahol homokos volt a talaj, és elviselhetetlen a hőség. Furcsa, addig számukra ismeretlen lényeket pillantottak meg a távolban. Testük akár egy majomé, aruck a farkaséra, szőrzetük és karmaik a tigrisekére hasonlított.

A kereskedők meghátráltak. Szörnyen éhesek és szomjasak voltak, elhatározták, sorsolnak, hogy közülük ketten ki vadásszon le egy olyan félelmetes teremtményt.

Megtörtént a sorsolás, a két kiválasztott kereskedő óvatosan megindult a szörny felé. Zsebükből elővették tőrjeiket, majd a préda háta mögé lopóztak. De nem tudták, hogy e teremtmény falkában lakozik, hátulról másik négy ugrott rájuk, és széttépte őket.

A három kereskedő ezt látván visszamenekült a barlangba. Étel és ital hiánya miatt szellemük azóta is ott kísért.